A Miskolci Bölcsész Egyesület (MBE) a szellemi életet élő magyarság közös gondolatának eredménye a magyarság központú és keresztény erkölcsű oktatási rend létrehozásában.

Munkáját a felsőoktatásra összpontosította, mert 1989-ben még nagyon sok tehetséges fiatal szorult ki a továbbtanulásból. Korábban ugyan is a kommunista nomenklatúra köréből vették fel a hallgatók jelentős részét.

1989 óta folyik az Egyesületben a magánegyetemi szintű felsőoktatás az akkori miniszterelnök Németh Miklós alapítólevelével. Eddig több, mint 10 000 bölcsészt képeztünk, akik kutatói, nevelői, lélekgyógyászi, művészi, vagy muzsikusi munkakörben el tudtak helyezkedni.

A képzés érettségizetteknek 3 plusz 2 év.  Diplomásoknak 2 év, de akinek tanári, tanítói, óvó – pedagógiai, muzsikusi, vagy művészettörténet, építőművész végzettsége van, annak az oktatási idő lerövidül.

Az oktatás mellett rendszeresen felkeressük a régi magyar szakrális emlékhelyeket, templomokat, várakat, kolostorokat stb. Egy-egy jelentős történeti téma felderítésére külföldre is elmegyünk. Az utóbbi időben Nápolyt, a Morva vidéket, Erdélyt, Kievet, Rodoszt látogattuk meg, szervezett kutatási céllal.

Bár a székházunk helye időközben Diósgyőrről Miskolc belvárosára változott,
minden korábban elhangzott gondolat ma is ugyanúgy érvényes.
(13 perc)

Az oktatás Miskolc belvárosában a régi, szép Batthyány kúriában történik, melyet Miskolc város közgyűlése bocsájtott székházul az Egyesület rendelkezésére.

Jelenleg hétvégi nappali oktatást folytatunk a következő szakokból:

  • Magyarságkutató
  • Pszichológus
  • Magyar lélekgyógyász
  • Magyar zene és tánc oktató (magánének, kamarazene)
  • Szakrális magyar művészet (képzőművészet, építőművészet)

 

Az intézmény fenntartja kamarazenekarát és Kis Énekmondó együttesét.

A tanári kar saját önképzése céljából rendszeresen megszervezi a Magyarságtudományi Napokat, melyeken nyilvánossá teszi és vitára bocsájtja saját kutatásait. Az élő, működő tudományos életről az Ősi Gyökér című kulturális lapban számolnak be. A kiforrott és összefoglalt tanulmányokat könyv formájában adják ki a MBE című saját kiadóban. Ezek a könyvek külön kis teremben kaptak helyet az Egyesület HUNGÁRIKA gyűjteményének keretében. A gyűjtemény kötetei helyben olvashatók, kizárólag oktatói és kutatói célokat szolgálnak. Az alapvető könyvtári anyagot több, egyedileg kezelt magán gyűjtemény egészíti ki.

Közösségünk és az Egyesület elnöksége nevében szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt,

Dr. Gyárfás Ágnes
MBE alapitó elnöke