Tomory Zsuzsa: Kezdeteink

5000 Ft

ELŐSZÓ

Minden műveltségi kör igyekezetének központjában az önmegismerés, s az
ehhez kapcsolódó történelmi tudat egyensúlya foglal helyet. A nyugati
műveltségi körök éppen ezért — és igen érthetően — saját történelmi rendszerük
megalapozásával, megismerésével és azok ismertetésével gazdagították a világ
összműveltségét. Tekintettel arra, hogy hazánk az elmúlt egyezer év alatt idegen
érdekek játékszereként élte — igen gyakran — csupán létfenntartásra
korlátozódó életét, lassan mind homályosabbá vált saját történelmiségének
tudata. Ezzel a folyamattal egyidőben a külföld előtt mind jobban elhomályosult
a Kárpátmedence műveltség-alkotó szerepének tudata. Magyarország, a
Kárpátmedence a művelt világ tudatában, földrajzi és történelmi térképein
egyaránt fehér folttá vált. A jelenben éppen úgy, mint az őskori műveltségek
vizsgálatánál. E helyzet fonákságát megvilágítja például a következő kis történet.
Az amerikai földrajzi társaság (National Geographic Society) meghirdetett
műsora a ,Duna és népei”címet viselte, s joggal várta a magyar néző, hogy hazai
tájakban is gyönyörködhet majd. Tévedett. A Duna Ausztriával kezdődött,
Jugoszláviával folytatódott. Őstörténelmi ismertető műsorokban soha nem
szerepel a vértesszőllősi ember, s annak ellenére, hogy Magyarország földje rejti
a világ leggazdagabb bronzkori leleteit, soha nem említik.

Pedig minél mélyebben hatolunk vissza az időben az emberi művelődés
nyomait követve, térben annál közelebb kerülünk a Kárpátmedencéhez. Ezen
kapcsolatok és ismeretek feltárása nemcsak nemzeti kötelesség, de a világ
műveltségéhez való fontos hozzájárulás is.

Őseurópai voltunknak ellent látszott mondani az európai jégkorszakkal
kapcsolatos régi irány, mely szerint Európában az eljegesedés a Földközi-tengerig
terjedt, így lehetetlenné téve a kárpátmedencei folyamatos műveltség létét. Újabb
kutatások viszont átértékelik napjainkban ezen eddigi feltevést, s az élet
fenntartásához alkalmas időjárást bizonyítanak a Kárpátmedence területén a
jégkorszakban. Európa leggazdagabb őskori állatállománya hazánk területén volt.
A jégkorszak idején Érd és Tata vidéke volt a kárpátmedencei, sőt az európai
ősműveltség gócpontja. Földművelése is a legkorábbi idők óta fejlett.

E régi kárpátmedencei műveltségek tárgyi nyomait vizsgálva feltűnő a már
legkorábbi időkben is használt, igen egységes díszítő rendszernek a jelenléte egy-
egy vidéken belül, melyek a mai napig is megtalálhatók, egy sokezer éves,
letelepedett és folyamatos műveltség bizonyítékaként.

A legkorábbi ilyen elem a régészeink által „bütyök” mintának nevezett
díszítőelem és a hullámvonal használata. Tekintettel arra, hogy e terület legősibb
lakósságát magyarnak ismertem fel, a bütyök-minta helyett magyar hangzósítás
szerint ezeket mag mintának nevezem. Gondolatközlés fejezetemben e két állítást
bőven okadatolom. Most csak röviden annyit említek meg, hogy minden őslakós
nép kezdeti jelképrendszere szülőföldje környezetével kapcsolatos, s annak a
tüköré. Jelképrendszerünk szerint magyar életünk lankás, gyümölcsfákban gazdag területen született.

Földműves lakosságunk későbbi kedves mintája a gabonaszem alakjából
képezett díszítő elem, a szem. Ahogy földműves életmódunk állattartással is gazdagodott, s egy területen megjelent például a kecske, díszítő elemeink között is megjelent ugyan abban az időben és ugyanazon területen a „megnyújtott bütyök”-nek nevezett, kecskecsöcsöt utánozó elem.

Folytathatnám a sort, de inkább Gondolatközlés fejezetemhez utalom az
olvasót. Hangsúlyozni akarom viszont, hogy ezen díszítések valaha a
gondolatközlés fontos eszközei, s olvasható üzenetek voltak. így:

1. a mag minta olvasata „mag”, s később az azt alkalmazó nép magyar nevét
is jelentette.

2. a gabonaszem „szem” olvasata később az azt alkalmazó szemere törzs
nevét is jelentette, s így tovább.

Ezen jelképrendszer az azt alkalmazók törzsi hovatartozását jelentette egy
olyan korban, amikor az emberiség még nem tömörült politikai határok közé. A
törzs összetartó eleme a közös szülőföld, nyelv, megélhetési viszonyok, hit,
művészet, — tehát egy társadalom közös műveltsége volt.

Ezen jelképrendszereket és összefüggéseit közel egy századdal ezelőtt
Magyar Adóiján már felfedezte, s kidolgozta „Az Ősműveltség” című művében.
Könyvemben az általa kimunkált jelképrendszerekhez kapcsolódó őstörzsi
neveket használom. Magyarázatként e jelképrendszer ábráit és a hozzájuk tartozó
hangok jegyzékét a könyv végén hozom.

Ezen őstörzsi nevek helyett használhattam volna a körülményesebb
meghatározást, például így; a mag-mintás, a szék-mintás, a szem mintás, a pálca­
mintás törzsek. De ez nemcsak körülményes eljárás, de a máig is fellelhető valót
szintén kendőzné: a mag-mintás nép a magyar, a szék mintás a székely, a szem
mintás nép a szemere, a pálca-mintás a palóc nép, stb., s ezt minden néprajzot,
népművészetet ismerő ember tudja is. Aki előtt ez nem ismert: járjon utána —
őseink bölcs intése szerint.

E jelképrendszer nyomán ősnépeink vándorlási útvonalait is követni tudjuk, s
segítségükkel a nyugati tudósok számára eddig érthetetlen műveltségi termékekre
fényt deríthetünk.

Ezen túlmenően feltűnik az is, hogy ahol ezen ősi gondolatközlési jegyek
megjelennek, a térség ősműveltsége, hagyománya is egységes képet mutat. S ezek
a hagyományok mind egy ősrégi korba vezetnek, melynek emléke az Aranykor
nevével fémjelzett, sokak számára mesebelinek látszó idő. Az emberiség
egyöntetű emléktára szerint az Aranykor képviselői tanították meg az embert a
műveltség alapelemeire, az írástól, a földműveléstől kezdve a legmagasabbrendű
építészet tudományáig. Tanító-mestereiket — egyöntetűen — Tündéreknek
nevezik. Éppen ezért, az emberiség e korát Tündérkornak nevezem. E Tündérkor
fellelhető műveltségi tárgyai, rajzai a 20-30 ezer évvel ezelőtti, vagy még korábbi
emberiséget magas eszmeiségű, magas művészeti fokot elért, írástudó, fejlett
szépérzékkel rendelkező társadalomnak mutatja be.

A Tündérkori emberiség nemcsak jelképrendszerében, s ezek nyomán
megállapítható nyelvében volt egységes, de hite, szépségeszménye is azonos volt.

Ezen egységes műveltségű ember egységes társadalma a teremtés hajnaláig visz
bennünket vissza, abba az időbe, amikor maga a Föld is még egységes volt: nem
szakadozott a ma ismert földrészekre. Ezen egységes földterület magyarázza meg
a tündérkori ősműveltség egységes voltát is.

E könyv célja ezen ősi hagyománykincs felkutatása, megértése és feltárása.

Utoljára, de nem utolsó sorban említem meg, hogy idegen szavakat
szövegemben szándékosan nem használok csak akkor, ha idegen szöveg fordítását
adom, éppen az idegenség érzékeltetésére. Máig már megfosztottak bernnünket
történelemtudatunktól, ősi Írásunktól. A nyelvünktől való megfosztás napjainkban történik. Ez ellen kiki a saját hatáskörén belül tud harcolni; ez szent kötelessége, s fennmaradásunk záloga.

Tekintettel arra, hogy ősi írásunkat ma még nem tudom használni —
remélem ennek is eljön az ideje — de legalább a fejezetszámokat írom magyar­
székely írásrendszerrel, őseink iránti tiszteletből.

Tomory Zsuzsa
Silver Lake, 1995. január 28-án

Hozzászólás írása